Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv - Istenre hangolva

Azt gondolom, hogy az olvasók közül a legtöbben már hallottak az öt szeretetnyelv fogalmáról, mivel a hívők körében a szeretet – és ennek kifejezése – szerencsés módon hangsúlyosabb szerepet játszik a mindennapokban.

Annak, aki esetleg még nem hallott róla – meg annak is, aki igen –, íme az öt nyelv, ahogy az emberek nagy része kultúrától, vallástól, kortól, nemtől függetlenül be tudja fogadni és ki tudja mutatni szeretetét:

  • minőségi idő
  • ajándékozás
  • szívességek
  • elismerő szavak
  • testi érintés

A fő üzenete a szeretetnyelvek konstrukciójának az, hogy hiába szeret téged egy embertársad vagy Isten és próbálja minden igyekezetével kimutatni, nem fogod érezni, ha nem az általad leginkább beszélt nyelven kommunikálja feléd. Talán azzal a mondattal lehet a legkönnyebben elmagyarázni, hogy hiába próbálsz lelkesen beszélni egy olyan emberhez angolul, aki csak németül ért, nem fogja érteni, amit mondasz.

Isten ajándéka az is, hogy a szeretet valami olyasmi, amit tanulni lehet, és egyre többen szeretnék is tanulni. Erre remek lehetőséget biztosít a szeretetnyelvekről íródott számos könyv.

Ezen könyvajánló tárgya is egy ilyen mű, ami nem egyszeri olvasásra készült, inkább egy újra és újra elővevős könyvnek, amiből ötleteket, biztatást nyerhetünk, ha falakat érzünk önmagunk és azok között, akiket szeretünk. Isten is lehet ilyen, akivel talán még nehezebb is kapcsolatot tartani, mint embertársainkkal, hiszen sokkal finomabb, kevésbé könnyen észrevehető nyelven kommunikál velünk.

Ugyanolyan élvezet volt olvasni, mint Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva című könyvet, vagy talán még nagyobb, hiszen ahogy a fejezetekkel haladtam előre, úgy éreztem, hogy engem az Úr már mind az öt szeretetnyelven megszólított.

Rendkívül könnyen olvasható, egyszerűen ráismerhetünk múltbeli szituációkra az életünkből egy-egy szeretetnyelv ecsetelése közben. Az öt fejezetre osztott kötet könnyen vezet végig az öt szeretetnyelv Istentől jövő kinyilatkoztatásain, ezek taglalása után pedig példákat hoz, miben tud segíteni nekünk saját (Istennel kapcsolatos) szeretetnyelvünk felfedezése. Annak ellenére, hogy nem könnyű letenni, nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes gyorsan elolvasni, mivel folyamatosan elgondolkodtat olvasás közben, és megéri egy kis időt szakítani közben elmélkedésre.

Azoknak tudom kifejezetten ajánlani, akik gyakran nem tudják magukat közel érezni Istenhez, de nagyon vágynak erre, és arra is, hogy ki tudják fejezni az iránta való szeretetüket, azonban még lehet, hogy nem találták meg ennek a legjobb módját.

Molnár Zsófi

Szeretettel ajánlunk egy korábbi írást is, mely ugyanerről a műről szól.