Nem lesznek nyilvános szentmisék

Az egészségügyi helyzet miatt az MKPK (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia) úgy határozott, hogy március 22-től bizonytalan ideig szüneteltetik a nyilvános szentmiséket. Ez azt jelenti, hogy bár papjaink mutatnak be szentmise áldozatot, mi hívők azokon nem vehetünk részt.

Mi most a teendő?
Hála Istennek a média a segítségünkre siet: bekapcsolódhatunk otthonról a szertartásokba akár a televízión, akár az interneten keresztül. Ide kattintva tájékozódhattok arról, hol és mikor lesz élő szentmise-közvetítés. Bár ez nem az „igazi”, mégis sokat kaphatunk ezek által. Mivel szentáldozáshoz nem járulhatunk egy darabig, papjaink felhívták figyelmünket, a lelki áldozás lehetőségére.

Mit is jelent a lelki áldozás?
„… lelki áldozást az végez, aki akadályoztatva van a tényleges áldozásban. (…) A trienti zsinat (1545–63) szerint lelki áldozást azok végeznek, akik szeretetben tevékeny hittel vágyódnak az égi kenyérre, de fizikai körülmények megakadályozzák a tényleges áldozást (DS 881). Természete és hatásai hasonlóak a vágykeresztséghez. Lényegi sajátossága és kegyelmi hatásának forrása az a közösség, amit a szeretet képes hozni a szentségi Jézussal. (…) A tényleges áldozás ex opere operato közvetlenül és biztosan közli a Krisztussal való találkozás kegyelmeit. A lelki áldozás ex opere operantis, tehát a személyes felkészültségnek megfelelően közli ugyanazokat a kegyelmeket. Így megtörténhet, hogy egy rutinszerűen és figyelmetlenül végzett szentáldozásnak kevesebb gyümölcse lesz, mint egy összeszedett, buzgó, őszinte szeretetből fakadó lelki áldozásnak. (…)”
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Ezzel kapcsolatban egyházmegyénk honlapjáról is szeretettel ajánlunk figyelmetekbe egy cikket, továbbá a Magyar Kurír írását.
Buzdítunk mindenkit ezen áldozási forma gyakorlására! Sok tapasztalat, élmény és kegyelem születhet belőle, amikről talán később jó is lenne beszélgetni egymással.


Online tartalmak a járvánnyal kapcsolatban

Sok helyről, sokféle cikkel találkozhattatok az elmúlt napokban, hetekben az interneten. Ezek közül gyűjtöttünk össze most nektek néhányat, amiket érdemes (újra) elolvasni, átimádkozni. (Néhány esetben előfordulhatnak átfedések.)

A Váci Egyházmegye honlapjáról:

A Magyar Kurír honlapjáról:

A NEK honlapjáról:

A 777-ről:

Böngésszétek az említett honlapokat, sok figyelemre méltó tartalom van fent rajtuk! ;)