Hősies Gyerektábor - 2019

Július elején zajlott le a Tápiós Gyerektábor, amelyre remélhetőleg a legtöbb résztvevő gyermek és kisebb testvér szívesen gondol vissza! :) Anna tollából származik az alábbi beszámoló, és már rögtön az első mondatból kiderül: neki nagy öröm volt ott lenni.

Én örömmel és mérhetetlen hálával gondolok vissza a gyerektáborra és arra a rengeteg pozitív élményre, amit ott tapasztalhattam meg.
Az idei gyerektáborban a szuperhősökkel ismerkedhettünk meg. Ők mutatták be nekünk, hogy Egyházunk szentjei milyen szuper erőkkel rendelkeztek és hogyan használták életük során azokat. A tábor alatt mi magunk is belekóstolhattunk a szuperhősök életébe. A tábor végére pedig belőlünk is igazi szuperhős vált, emellett megtanultuk helyesen használni a saját szupererőnket is.
A tábor első napján idén először megrendezésre került a szülői kérdezz-felelek, melynek köszönhetően a gyermekek családtagjai is jobban beleláthattak a tábor életébe, megérezhették annak hangulatát. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki nyitott szívvel részt vett ezen az új programon.


Az időjárás miatt sajnos idén a strandra nem jutottunk el, de így sem unatkoztunk, hiszen egy váratlan pillanatban elrabolták egyik szeretett táborvezetőnket, de szerencsére jöttek a mi szuperhőseink, és Bori visszaszerzése érdekében egy számháború vette kezdetét. Emellett idén sem maradhatott el a vízi csata, az akadályverseny, a sportbajnokság, a kézműveskedés, és mindenki kedvence, a reggeli torna.
A konyhás néniknek köszönhetően a programok után mindig finomabbnál finomabb ételekkel csillapíthattuk az étvágyunkat. Isten éltesse őket ezért!

Lelki programokból sem volt hiány. A táborban végig érezhető volt Isten jelenléte, mely a bűnbánati nap végén tartott Szentségimádáson és közbenjáró imán teljesedett ki. A lelki feltöltődésünket biztosították még a szentmisék, az Igeliturgia, valamint az UV fényes dicsőítés, melyben Bódis Virág mutatta meg nekünk, hogy az UV fény Isten csodálatos kis fénye. Az UV festék pedig a jó cselekedeteinket jelképezte, miszerint minél több jó cselekedetet hajtunk végre annál fényesebben fogunk világítani.  A közös imák alkalmával pedig megtanultuk a bocsánatkérés fontosságát.

Idén is egy kegyelmekkel, megtapasztalásokkal teli hetet tölthettünk el a gyerekekkel. Hála ezért a szervezőknek, a résztvevőknek, a konyhás testvéreknek és mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ehhez; és végül, de nem utolsó sorban: hála érte Istennek!

Tutkovics Anna