2017 februárjában, a Nagyböjt beköszönte előtt, még egyszer együtt kirúgtunk a hámból. A tápiós fiatalokat a gyömrői plébánia és ifjúsági közösség fogadta be egy vadnyugati estére.
Egy hideg téli szombat estén sok-sok fiatal gyűlt össze a gyömrői plébánián.
A tápiós farsangra érkeztek. Az estét egy közös gitáros szentmisével kezdtük, ami után átvonultunk a tett színhelyére. Egyre több kockás ing és cowboy kalap tűnt föl. Megkezdődött a farsangi mulatság. Az idei farsangot vadnyugati stílusba öltöztettük.
A program első felében több időnk és lehetőségünk volt a személyes találkozásokra, beszélgetésekre, akár gyertyafényben egy süteményekkel és szendvicsekkel teli asztalnál. Megtudtuk, hogy a vatikáni valuta valóban létező pénznem, hisz szeretett püspökünk arcát viselő dollárokkal fizettünk a büfében. Eközben a táncoslábúak Just Dance-re rophatták a sötétben. Mindenki a maga módján… :D
A jelmezverseny sem maradt el, pedig igen nehéz volt kiválasztani a három első helyezettet a rengeteg kreatív és fantasztikusan sokszínű kockás inget viselők közül… de a zsűrinek ebbe sem tört bele a bicskája. Igaz, nem tudjuk milyen szempontok alapján hozták meg döntésüket…
Az este második felében egy nagyon izgalmas vetélkedőben mérhettük össze erőinket:
Lasszóval marhát fogtunk, lufit borotváltunk, fánkevő és tonikivó versenyt tartottunk, végül pedig minden csapatnak saját koreográfiát kellett kitalálnia egy azonos zenére. Azt hiszem ebbe mindenki belevitte saját fantáziáját és egyéniségét. Vicces pillanatokat éltünk át! Az eredményhirdetés után kezdetét vette a hajnalig tartó bulizás. Nagyon jól éreztük magunkat! Jó érzés volt megtapasztalni a szervezők részéről a segítőkész szeretetet és a rugalmasságot. Köszönet nekik, de legfőképp az Úrnak ezért az estéért! Várjuk a következőt! J
Papellás Bogi